Felhő
Fejemben halk szavad bizsereg-
összevegyülő cseppek
a kinti esővel.
A felhő, lám
bokrosan a
világra támad.
Szaggatja, tépázza,
míg a föld megadja,
s édes nyálát
beszívja magába.
Te is csak ez lehetsz:
időjárásom veszett láza.
Lassan, odaadón fogysz el,
eltűnsz végül,
s, hogy itt voltál
egy szál nyílott virág
a tolmácsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése