Megpróbáltam

Megpróbáltam

A homlokomba falaztalak.

Összeszorítottam a szám,

becsuktam a szemem

és végre már csak egy

kósza kísértet

sóhajtozott minden ritmusnál,

a piros tilosnál

elburjánzott a tenyeremből

szőke haj feszült

a hajhagymád betöretlen

fehérló

míg leborotvállak

kérlek állj egyenesen.

Hercegnő a palánkon

Hercegnő a palánkon

Elmúlt az az idő

amikor én voltam

a hercegnő a palánkon

gombocskákból szőtt

rendíthetetlen határon.

Még kisebb volt a kezem,

és volt mindenhez eszem

merszem, gondoltam: végtelen.

De a bűvös szavak

a tenyerembe szálltak

nekem is:

felelősség, kockázat, táblázat

és a kapcsoló lassan kiold.

A nagy kapcsoló.

Várlak

Várlak

Sóhajtozik a papucsod,

az ágy tartogatja

egy hajszálad, ki tudja.

A hűtőmágnesek remegnek,

ha hozzájuk érek:

elmozdulni nem mernek.

A fogpor rámprüszköl,

csupa fűrészport köhög,

és az ajtó káromon röhög.

Egy várlakban ülök.

Miért más

Miért más

Birtokba nem fog senki.

Egyetlen a minden,

megfoghatatlan érezhető.

Csak szél, sokszor vad vihar a párom,

atom nem csikar szólásra,

ha átfújlak nem bánom.

És orkánból édes szellő

csak téged duruzsol,

pontra vágyik,

nem érdekli már

az örök változó folyó folyó,

a múlt, jelen, jövőn túli

időhatározó.

Veszett időjárás az arcod

a kis szellőt elfújta,

 szegény nem érti,

nem tudja, hogy te

miért nem vagy

úgy szellő,

ahogy belőle lett

veszélyből neked

bárányfelhő.

Felhő

Felhő

Fejemben halk szavad bizsereg-

összevegyülő cseppek

a kinti esővel.

A felhő, lám

bokrosan a

világra támad.

Szaggatja, tépázza,

míg a föld megadja,

s édes nyálát

beszívja magába.

Te is csak ez lehetsz:

időjárásom veszett láza.

Lassan, odaadón fogysz el,

eltűnsz végül,

s, hogy itt voltál

egy szál nyílott virág

a tolmácsa.

Lányaimnak

Lányaimnak

Megfogtam a pici arcodat.

Ki leszel zsenge bimbó?

Tudakoltalak.

Két tengerkék mélység és

egy apró, fekete bogár

azt mosolyogta felém:

kérdened kár!

Ezt én tudom, vagy tán

én sem, de benne van már

a zsigereimben!

Egyet tudok, mondtam is nekik:

a kicsi bimbót a napsugarak éltetik.

Eső is kell néha, ömlő, áztató,

hajadon főbe ború is parazsat adó.

S, ha mellette gondolat szele

felszárítja, mi könny,

s felszítja, mi csak parázs,

akármi is lész,

az már csak ráadás!

Áldás

Áldás

Megáldalak téged,

hogy ne légy szomorú többet.

Ne fogjon rajtad a bánat

és, ha a boldogtalanság fáraszt

csak emeld fel a kezedet,

és ne töröld le a könnyedet.

Pajzsod nagy, szép vagy.

Buzog a véred, érzed?

Erős vagy, kérjed,

szállj ki, ne féljed.

Tapsold meg a szíved,

Megáldalak téged.

Fehér falak

Fehér falak

Fehér falak nyomnak,

kinevetnek a csillagok,

kinyitom ablakom a holdnak,

s be vad szél kavarog.

Vártalak egész nap,

s gondolat üzent feléd,

űzött hozzám száz sóvárgó hang,

de létedhez el nem ért.

A bérlakásé a jövő

A bérlakásé a jövő

Dobolj fán

üvöltsd az utcán,

vagy suttogj inkább,

mert azt mondják

nacionalista vagy.

Mozogj, élj, lélegezz,

menj emberek közé.

Hunyászkodj, számolj,

ma egy kenyér,

holnap tej,

vagy dobolj fán,

üvöltsd az utcán.

De inkább suttogj,

mert azt mondják,

nacionalista vagy.

A bérlakásé a jövő.

Hunyászkodj, számolj,

Vagy üvöltsd, hogy

nacionalista vagy.

Álmodj, és élj,

vagy álmodj, és aszerint élj.

Üvölts. Válts.

Kopogd le a fán!

Vagy hunyászkodj, számolj,

túlélj, lélegezz,

vagy élj és üvölts.

A helyzet változatlan

ha suttogsz,

mert azt mondják

nacionalista vagy.

Csillagszemű csigaház

Csillagszemű csigaház

Csillagszemű csigaház,

meglestelek szívvadász.

Raktam köztre szólángokat,

hallgattam a dobolásodat.

Bekopogtam, tél volt,

a szememből is dér folyt.

Két hét múlva észrevettél,

a karodba betekertél.

Megnyugodva rámborultál,

így maradunk, szót suttogtál.

Számat adtam mosolyogtál,

magam adtam, beporoztál.

Érés

Érés

Játszottam gyöngyökkel

színes, nyakláncos gömbökkel.

Valakitől kaptam. Kitől?

Nem tudom már.

Fiúk a téren golyóztak

koccanva, csorbulva jajongtak.

Nekik adtam. Miért?

Nem tudom már.

Kristálygömböm óvom,

most lassú nappal szórom

érő gonddal csiszolom,

a te kezedbe lerakom.

Nagypéntek

Nagypéntek

Meghasadt az éjjel,

de a világnak volt feketesége.

A kígyó a farkába harapott,

körbe- körbe menni kell tovább.

Csak egy pillanatra fagyott

be az idő kereke.

Nem mozdult semmi.

A csönd fülrepesztő volt,

csak a templomból szólt robaj.

Akkor eltűnt innen világ,

meghalt az igazi világosság.

Szállj

Szállj

Szállj hervadt rózsa

szállj lélekszóra

múló ruhád hagyd

földi porba

belül őrzött

örök lángnyelved

mutasd már,

bújj elő, s földi

jajodat kösd gúzsba

csak szállj hervadt rózsa,

szépséges nyagymamám.

Kitaláló

Kitaláló

Laposak és kerekek,

akár a lapulevelek.

Nem zöldek, sárgák,

akár a repcetáblák.

Töltöm túróval, lekvárral,

felcsavarom és hegybe

rakom garmadával.

Mi az?  (palacsinta)

Táltos vihar

Táltos vihar

Táltos szél,

ha fúj az éjjel

dombon, szélin

ölel két pej

tejet nékik hiába

már folyik a

vihar javába

két felhő dörren

egymás marába.

Harmincon túl

Harmincon is túl

Lobog a képem

jaj lobog a képem

már megint

a földbe tipor éppen

Ha vissza szólok,

ha nem bólintok,

keresztre feszít

és eldob.

Az üveg törik

mert vékony minden

mit eddig

tettem és hittem.

És ne féljek

csak bízva függjek

most nem kéne,

hogy gödörbe üljek.

Megcsinálom,

jaj megcsinálom,

hány percem van?

Kettő, vagy három?

Nem kéne fájjon

még nem vagyok annyi,

hogy puhán

kéne berakni.

Az ügy folyamatban,

holnapra készen,

miért nem csinálom

már úgy, merészen?

De végig állom,

mindenhol sor van,

mert a személyim

a tizenhaton túl van.

Válaszfal

Válaszfal

Válaszfal áruld el,

hogyan készül az alvómaci?

És a nadrágból hogy lesz naci?

Miért nincs biztonsági öv

a biciklin?

És, ha egy a fészek,

miért nem nevezzük fésznek?

Kétkedő

Kétkedő

Felhúzom a vállamat,

nem érdekel.

Ingatom a fejemet,

nem hiszem el.

Széttárom a tenyerem,

nem tudom ám!

Majd, ha olyan okos

leszek, mint az apukám!

Virágzás

Virágzás

Halkul a szó,

mi történik bennem

nem fecsegem,

csak mosolygom csendben

hogy tulipán, szegfű,

s mind mi rózsa

már nyílik

harmatos méhemben.

Véres föld, lüktető

verj gyökeret,

s kapaszkodj

vágylak téged élet

melyet most kaptam,

ősanyám ne csalatkozz,

tarts, s végsőkig hordozz!

Panni ügyetlen

A Panni ügyetlen,

és a mazsola

gurul a parketten.

Kati fejét drámaian

illegeti, és azt mondja:

A hócipőjében vannak az idegei!

Végrendelet

Végrendelet

Gazdagságom neked

ajánlom, íme hulljon

rád minden áldásom:

Egy fityisz az orrod hegyére.

Egy barack a fejed tetejére.

Egy puszi a füled mögötti kispolcra,

és egy csiki a hónod alatti zugolyba.

A meg nem született

A meg nem született

Most elmész

rebegő semmi

egy remegő

remény, ritka

szerencse, vagy

bal eset, már

mindegy most

mész és hagyni

kell, mert

ha sikoltok,

akkor sem állsz meg.

Nyugodt maradok,

és engedem, menj.

A kezem összefonom,

a térdem fölhúzom.

Így hagysz el,

vérrel borítva ölem.

Csalatás

Csalatás

Ringó nászban

ringló ágyban

ütemes lázban

már nem fáztam

Ég nyikordult

ágy csikordult

könny kicsordult

lépes mázban

Gyűrű roppant

földre koppant

tükör törött

hét év gyászban

Halott verem

párnád alatt

penész fakad

ne hagyd magad

Ringló gyászban

halott ágyban

kihűlt katlan

rád vigyáztam

Vagyok

Vagyok

Én vagyok, te vagy.

Ami én vagyok, te vagy.

Ha folyik rád az eső,

letörlöm a homlokom.

Szeretlek téged,

s magamat simogatom.

Gyűlöllek is,

mérges vagyok rád,

a saját hangom szid,

a szívem engem gyaláz.

Bántottalak. Megöltem magam.

A húsomat haraptam és

a véred keresztülcsorgott rajtam.

És így lettél újra belőlem

Jancsi baba,

gyermek vagyok én is, 

öreg, bakfis vagy bak,

minden ami vagyok, te is vagy.

Én vagyok, te vagy.

Megtisztulás

Megtisztulás

Kanyargó utcákon megállván

csodálkozva forgás – stagnálás kontrasztján

néztem körbe téboly – nyugalom határán.

Holló és galamb most vallatóim

ritmust doboló aortafalóim

tudni akarják véremet elemezve

azt, mit szívem sem leplezhet le.

Csak érett vágy, mit nehéz trónra ültetni,

zavaros íriszem anyaföldet feltörő

bűnös örömét befedni,

és hosszú hajam felajánlva

gondolni jövőre, vidámra, ropogós tisztára,

fellélegezve kelni harmatos szárnyra.

Szabadon

Szabadon

Szabadon akarom:

szabaduljon a szabadság

emberi utamon.

Újra legyen szálló

szóból az alapkő,

hogy másnak szabni

nem szabad.

És kiásom a gyökér alól

egy játékban elherdált,

 elementáris paktumomat:

egyik tenyeremen felelősség,

a másikon gondolat.

Gólyaváró

Gólyaváró

Hej, gólya, odaadtam,

odaadtam, adtam,

és bennem nyáron

gyújtóponthoz értél

a csőrödben életet vittél,

 amire vigyáznom

kegyelem, rajtam fegyelem

én hátrállottam,

napomat előre toltam, és a

gólya meghozta a gyermekem.

2012.12.

Áldás

Áldás

Megáldalak téged,

hogy ne légy szomorú többet.

Ne fogjon rajtad a bánat

és, ha a boldogtalanság fáraszt

csak emeld fel a kezedet,

és ne töröld le a könnyedet.

Pajzsod nagy, szép vagy.

Buzog a véred, érzed?

Erős vagy, kérjed,

szállj ki, ne féljed.

Tapsold meg a szíved,

Megáldalak téged

Szobaszörny

Szobaszörny

Ahogy nőnek az árnyak

a szobám falán,

s bújik el a nap,

tudom ám, hogy ott

rejtőzöl az ágy alatt

te kimondhatatlan iszonyat.

Nyitva tartod a szemem,

a szívem reszketegen,

és bárhova nézek a

sötétben, meglellek

levetett ruhában,

visszhangzó mesében

Paripa

PARIPA

Három dombon

fut a ló, fut a kanca

nem hallatszik

patkója hangja

Három barlang

szája várja

pihenjen tűznél

éjszakára

Három folyó

follya rá hűsét

három hegyen

kongatja üstjét

Nagy szív dobban

míg alszik a táltos

álmát fejti

a mindentudó vánkos

2012

Barlanghasonlat

BARLANGHASONLAT

AKKOR LEGYEN VÉGE A JÓNAK

AKKOR LEGYEN MÉRGE A SZÓNAK

AKKOR HÍVJÁL MÁSNAK ENGEM

HA MOZDULATLANSÁG ÁRAD BENNEM

KAPARD LE A KÉRGÉT A MÁSNAK

MAGJA SE LEGYEN A BIZONYOSSÁGNAK

HIÁNYOZNI FOGOK, DE KIT ÉRDEKEL?

ROSSZKOR SZÜLETTÉL, HA

NEKED BIZTONSÁG KELL

AKKOR RAGADJON TÖRVÉNYBE GONDOLAT

AKKOR ERESSZEM EL A KARODAT

AKKOR HIGGYEM A TORZ TÜKÖR IGAZÁT

HA NEM LÁTOM A MÁSIK OLDALÁT

KAPARD LE A KÉRGÉT A VILÁGNAK

A GLOBALIZÁCIÓ HATALMA A MÁNAK

NÉZZ A FÉNYBE, LÁSD MIÉRT ÉG

BENNEM ÁRAD A MOZDULATLAN ÉRTÉK.

Látlak

Látlak

felhő robban

mennykő roppan

locsogós,  pocsogós

úton csobban

lábom fürgén

koppan hajam

csatakos bodorban

kacag minden

a rohanókon

esőszidókon most

ha van matéria

az a stratégia

csak csurogni

a kanálisba

minden nyugodt

ha négy láb

trappol már

egy ütemre

kezem a kezedbe’

Január végén

Január végén

Január végén

oázis hírvivője, te

január végén

szádban mégis április

és a fogaid mind

kinyíltak,

nyáladtól áztattak

belém haraptad

és szemem cinkosul

elkacsintja azt a kincset,

amiért az ördög is

jöhetne már

január végén

te nekem adtad,

elevenné szívtad

rianó nyakamat.

Mi

Mi

Bennem vagy határozott,

én benned vagyok nyugodt.

Tér és idő ott a bánat,

nélküled semmi vagyok.

Mint út a másba

lassan indultunk

lelked az enyém

én a tiéd vagyok.

Vér a testedben

test a véremben

hallom hogy lüktetünk

parázs tűzben elvegyülünk.

Sosem alszik, így éljünk!

Nekem vagy szűz, férfi,

a másért ne féljünk!

Neked vagyok nő, szűz,

a te szívedben hálok,

az én szívemben vagy örök, hű,

elnyűhetetlen kristálykő.